"Kriegsgräber - Tag"

2017.02.01

A "Kriegsgräber - Tag" emlékei, jelvényei

Fakeresztek

Az 1914-ben kitört új háborút nagy lelkesedéssel fogadták a résztvevő országok addig, amíg meg nem érkeztek az első sebesültek a hátországba, illetve a napilapok hasábjain egyre több elesett hőstetteiről tudósított a sajtó! A kitörő lelekesedés lecsillapodott, és mindenkinek szembesülnie kellett a véres valósággal. A veszteségek egyre nőttek, és a gyors győzelem képe egyre távolabbinak tűnt..

Az elesett hősök emlékének és hősiességének megőrzése miatt különböző társadalmi szervezetek jöttek létre, melyek feladatul állították a méltó megemlékezés megvalósítását, akár emlékmű vagy kialakított emlékhely létrehozásával.

A Nagy Háborúban az Osztrák-Magyar Monarchia 51 millió lakosából 9 millió katona vonult be hadi szolgálatra, a történelmi Magyarország területéről 3 millió 800 ezer. Magyarország embervesztesége halottakban 660 ezer főre tehető, ehhez még hozzá kell számítani azt a 800 ezer súlyos sebesültet, aki az elszenvedett sérülések következtében munka- és keresőképtelenné vált...

Minden hadviselő fél addig elképzelhetetlen veszteségeket szenvedett.

"Egy egész nemzedék került fakeresztek alá, az egész nemzet lett tövig visszavágva... "

Hadisírok

A hősi sírok, vagy más néven hadisírok azok a temetési helyek, amelyekben a haza szolgálata közben valamilyen harci cselekmény közben, vagy annak következményeként elhunyt katonák nyugszanak. Az elesett katonák végtisztességéről évszázadok óta gondoskodtak a bajtársak, vagy a hadszíntér közelében élő civil lakosok. A Nagy Háború ideje alatt, és főképp a háború után alakultak ki a hadisírgondozás alapelvei és céljai.

A harctéren elesett katonák holttesteit általában a csatákat követően kialakított háborús temetőkben, vagy polgári sírkertek elkülönített parcelláiban helyezték örök nyugalomra. Amennyiben erre nem volt lehetőség, úgy temetőn kívüli hadisírokba helyezték a halottakat. Gyakran előfordult, hogy a végső kegyeletre nem adódott lehetőség és az elhunyt harcos egy alkalom adta sírban (például egy lövészárokban, vagy egy bombatölcsérben) került a föld alá. Az ilyen típusú nyughelyek könnyen a feledés homályába veszhettek, főként, ha meg sem jelölték azokat.

Az elesett katonák örök nyugalomra helyezésének egy kevésbé elterjedt másik módja volt a csontkamrába (ossarium) való temetkezés. Ebben az esetben a földi maradványok már csupán csontokból álltak. Ilyen temetkezésre áttemetések alkalmával, vagy olyan esetekben került sor, amikor a halottak huzamosabb ideig a föld felszínén maradtak, és összegyűjtésük már csak akkor történt meg, amikor a biológiai enyészet eltüntette az emberi test lágy részeit. Ilyen temetkezési helyekkel találkozhatunk például Erdélyben, ahol előfordult, hogy a terepviszonyok és a politikai helyzet miatt csak évekkel a háború után vált lehetővé a katonák maradványainak összegyűjtése. Jó példa erre az első világháborús nemzetközi katonatemető ossariuma Sósmezőn.

A napjainkra fennmaradt háborús temetkezési helyek felkutatásával, nyilvántartásával, gondozásával külön erre a célra felállított szakértőkből álló szervezetek gondoskodnak szerte Európában.

Élen járva

A térségben elsőként az Osztrák−Magyar Monarchia rendezte a hadisírok sorsát az első világháború idején. 1915 tavaszán, miután a Központi Hatalmak felszabadították a galíciai területek nagy részét, hozzáláttak az elesett katonák sírjainak, temetőinek központi rendezéséhez.  A császári és királyi hadügyminisztériumban 1915 novemberében szervezték meg a hadisírokkal és háborús temetőkkel foglalkozó 9. osztályt, amely rendeletekben, szabályzatokban rögzítette a katonatemetők és sírok létesítésére, fenntartására, elrendezésére, díszítésére és a halottak nyilvántartására vonatkozó tennivalókat.

A követendő példa

A Monarchia részéről ezen a területen sikerült legmagasabb színvonalon megvalósítani a hadisírgondozást. A követendő példát a Krakkói Katonai Parancsnokság Hadisír Osztálya szolgáltatta, amely külön nyilvántartó, tervező, festő, szobrász, modell, kertész, fényképész, terjesztési, földmérő, építő csoportokra oszlott. Ezen belül Nyugat-Galícia területén 10 temetőkörzetet alakítottak ki, ahol a speciális csoportok megkezdték munkájukat. A szétszórt temetkezési helyeket összevonva a környező tájba illeszkedő, művészi elemekkel gazdagított, méltó gyűjtőtemetőket hoztak létre, amelyekben az egyes haderők katonáit elkülönítették.

A fizikai munkát, az exhumálást, az újratemetést és az azonosítást frontszolgálatra alkalmatlan katonák és orosz hadifoglyok végezték el. Elsőként a hadisír osztályok nyilvántartó csoportjai megállapították a sírok eredeti helyét, majd a kihantolt halottakat azonosították (a beazonosításánál a legnagyobb szerepe a katonai felszereléshez tartozó azonosító jegytoknak vagy fémlapnak - a katonai szleng szerint dögcédula, haláljegy van), és a náluk talált tárgyakat összegyűjtötték és regisztrálták. A katonák maradványait az új, vagy a kibővített temetőkben helyezték örök nyugalomra, majd névszerinti és csapattest szerinti jegyzékeket állítottak össze róluk.

Az azonosításukhoz, vagy a nevek pontosításához felhasználták a veszteségi listákat és levelezést folytattak a hozzátartozókkal. A Krakkói Katonai Parancsnokság területén 610 temetőt és számos egyéni sírt tártak fel. Összesen 42 749 katonát exhumáltak és hantoltak el újra mintegy 378 temetőben. Ennek a nagyszabású szakértői munkának köszönhető, hogy az első világháborús hadisírok közel egy évszázad elteltével, még napjainkban is Lengyelország területén mondhatóak a térségben a legrendezettebbeknek.

Lengyelországban csak az első világháború miatt körülbelül 40 ezer magyar származású katona nyugszik. 

Tábori lelkészek, rabbik és mollák

Az első világháború idején szintén tábori lelkészek látták el a veszteségnyilvántartás és a katonatemetés feladatát. Az Osztrák−Magyar Monarchia katonái számára már szabványosították az azonosítási jegytokot és a benne rejlő betétlapot, vagy köznapi nyelven, a "dögcédulát". A cédulán feltüntették a katona alakulatát, rendfokozatát, nevét, vallását, bevonulásának idejét, lakcímét, születési helyét és idejét, a védőoltások (himlő, tífusz, kolera) beadásának dátumait, valamint a halál esetén tájékoztatni kívánt személy megnevezését és címét. Az elesetteknél talált "halálcédulák" és egyéb iratok tartalmának feldolgozásával, a lelkészek kitöltötték az anyakönyvi űrlapokat, majd eljuttatták a vezető lelkészhez, aki a beérkezett dokumentumok alapján vezette az anyakönyvi ívet.

A különböző felekezetekhez tartozó lelkészek átadták egymásnak az anyakönyvi nyomtatványok másolatait, hogy teljes legyen a veszteségi listájuk. A tábori lelkészek a temetőkataszterek feldolgozásával veszteségi kimutatásokat készítettek, amelyeket szolgálati úton felterjesztettek a közös hadügyminisztérium "segédközegeként" funkcionáló Apostoli Vikáriátussághoz. A kimutatások mellékleteként küldték meg az elesett katona azonossági jegyét, iratait (igazolvány, zsoldkönyv...) és személyi hagyatékát (napló, levelek, fényképek, személyes tárgyak stb.) is.

A Bécsben működő Apostoli Vikáriátusságon minden katonáról veszteségi kartont készítettek, amelyeken a személyi és a temetőkatasztereken szereplő neveken túl feltüntették a személyi veszteség okát, körülményét és jellegét. A veszteségi kartont, a megküldött okmányokkal és jegyzőkönyvekkel együtt úgynevezett veszteségi okmánygyűjtőben helyezték el. A veszteségeket katalogizálva lajstromokba rendezték. 

A "Kriegsgräber - Tag"-ok tárgyi emlékei

A háború alatt megszervezett emléknapokról korabeli plakátokról, felhívásokból értesülhetünk, az első fellelt plakát 1917-ből származik.

1917

Az "Allgemeine Kriegsgräber - Tag Östereich 1917"-ot IV. Károly király hirdette meg 1917. október 17.-én felhívásban, a alábbi időszakra: 1917. október 31. és november 2.

A felhívásban az uralkodó a Monarchia lakosságának figyelmét arra hívta fel, hogy Ausztria területén a "Komitee für die Kriegsgräber-Fürsorge" (magyarul Hadisírgondozó Bizottság, Bécsben IX/4, a Canisiusgasse 10. szám alatt működött) védnöksége alatt, származástól, vallástól és rangtól függetlenül méltó módon emlékezzen meg a háború többszáz ezer elesettjéről, illetve anyagi hozzájárulással támogassák a hadisírok gondozásával foglalkozó szervezetet.

A támogatás egyik módja volt, hogy megvásárolták a "Komitee für die Kriegsgräber-Fürsorge" által árusított jelvényt 80 Hellerért (fillér). A jelvény cink vagy hadifém anyagú, szalaggal átkötött babérkoszorút ábrázolt, a szalagon felirattal: "VITAM ET SANGUINEM 1914-1917", vagyis "Életünket és vérünket" (..a Hazáért. A IV. Károly király által alapított Károly Csapatkereszten is feltűnik ez a mondat).

1918

A következő háborús évben, 1918-ban is meghirdetésre került az emléknap Ausztriában, de már az év tavaszán-nyarán kiállítás megszervezésével is próbáltak adományokat gyűjteni a különböző osztrák városokban (például Graz-ban), a belépők árát és a megvásárolható emléktárgyak bevételét fordították a hadisírgondozásra.

A plakát tanúsága szerint 1918-ban október 31.-e és november 3.-a között lett a megemlékezés megszervezve, szintén az adományok fontosságát megemlítve és a hazafias kötelességre emlékeztetve a birodalom polgárait. Az 1917-es jelvényhez képest az 1918-ban árusított jelvény kinézete némiképp módosult. A babérkoszorúban már egy rohamsisak és egy bajonettek is megjelennek, illetve az évszámok is módosultak "1914-1918"-ra. És a háború hamarosan, napokon belül véget ért....

Változó határok

A Nagy Háborút követő Párizs környéki békeszerződések jelentős mértékben megváltoztatták a közép-európai államhatárokat. A döntéshozók a wilsoni alapelvek szerint, a népek önrendelkezési jogára hivatkozva összesen nyolc új államot hívtak életre, ezzel átalakítva Ausztria, Magyarország és Románia határait is.

Az új nemzetállamok az 1920-as évektől kezdve maguk gondoskodtak hősi halottaikról.

A jelen

Európa államaiban a saját haderőikhez, nemzeteikhez köthető hadisírokat törvény védelmezi. Az egyes országokban található külföldi hadisírokat általánosságban a Genfi Egyezmények, továbbá államközi megállapodások óvják. Valamennyi "hadisírgondozó megállapodás" közös tartalmi jellemzője, hogy meghatározza az alapfogalmakat és azt a szerződő feleket kölcsönösen kötelező rendelkezést, amely szerint, a hadisírokat és a háborús emlékműveket mindegyik fél a saját területén, saját költségére gondozza, fenntartja, azok háborítatlanságát, valamint láthatóságát biztosítja.

Mivel a nemzetközi hadisírgondozó egyezményeket országonként más és más sajátos tartalommal kell feltölteni, a régió államai különkülön kötik, illetve kötötték meg ezeket az egyezményeket.

Írta: Á I

Források

  • http://nemfelejtjuk.blog.hu/
  • Tóth Zsolt: "Kelet-Közép-Európa hadisírkutatással kapcsolatos kérdései" című tanulmány, 2013
  • Balla Tibor: Osztrák−magyar katonatemetők Nyugat-Galíciában. In. Ravasz István (szerk.): Emlékek a hadak útja mentén. Budapest, 2006
  • Imperial War Museums
  • Europeana 1914-1918
  • Deutsches Historisches Museum
  • Suedsteiermarkversand
  • Dorotheum
  • https://s-media-cache-ak0.pinimg.com