A Monarchia egészségügyi csapatai a világháborúban

2017.03.24

Az orvoslás a falerisztika szemszögében

A Monarchia egészségügyi csapatai a világháborúban 

Bevezető


Az első világháború elfeledett történetei közül az egyik legkevesebb figyelmet kapott terület: az egészségügyi ellátás a világháború csataterein. Ennek az lehet az oka, hogy a világháború után 10-20 évvel látott csak napvilágot elenyésző számú tanulmány, melyek a harctereken, erőn felül teljesítő orvosok tollából maradtak fent, naplók, értekezések, jelentések formájában. Az első világégés kitörésekor a Monarchia területén senki sem akadt, aki 3 hónapnál hosszabb időt jósolt volna a világháborúnak. A háború kitörésekor egy újfajta jelenség terjedt el, a gyártók hazafias érzelmekre alapozva különböző jelvények gyártását és terjesztését kezdték el, így az emberek a ruházatukon jelvények, nemzeti szalagos kokárdák viselésével tudták kifejezni lelkesedésüket, kormányukba vetett hitüket. 

Egészségügyi téren azt az általános tájékoztatást kapta az orvosi tisztikar, hogy az egész Monarchiában a gyorsan lezajló háborúban kereken 100.000 sebesültre lehet majd számítani, ebből 60.000 fog esni Ausztriára, 40.000 pedig Magyarországra. Az évekig tartó háborúban csak halottakban 1.200.000 embert veszített a Monarchia.

A harcoló felek sebesültjeivel való emberi bánásmódot a genfi egyezmény szabályozza. Ezen egyezmény az egészségügyi személyzetnek, egészségügyi intézeteknek, felszereléseknek semlegességet, sérthetetlenséget biztosított. Legalábbis elveiben. Ezen semlegesség és sérthetetlenség illúziója hamar szertefoszlott, sem a genfi egyezmény, sem a Vöröskereszt nemzetközileg ismert jele nem volt képes megvédeni a sebesültek segítségére siető bátor férfiakat és nőket a süvítő lövedékektől, becsapódó gránátoktól, srapnelektől, harci gázoktól...

Az egészségügyi csapatok

"A hadsereg vezetőségének kötelességei közé tartozik az is, hogy az első sorban az életnek, azután esetleg a hadseregnek vagy az államnak megmentse azokat, kik a csatákban és ütközetekben megsebesültek, vagy akik a hadi fáradalmak következtében megbetegedtek és kimerültek."(1.)

Az Osztrák - Magyar Monarchia egészségügyi csapatai biztosították békeidőben és háborúban a hadsereg hadképességét egészségügyi szempontból. Ezen szolgálat tagjai: az orvosi tisztikar, a gyógyszerész tisztviselői kar és a segédszemélyzet (egészségügyi altisztek, gyógyszolgák, sebesültvivők, egészségügyi csapat, hivatásos és önkéntes ápolónők) voltak. Az egészségügyi szolgálat legfontosabb feladata a megbetegedett és megsebesült katonák ellátása, karöltve a tábori egészségügyi intézményekkel és a békeidőben is létező hátországi intézményekkel egyetemben. Az egészségügyi szolgálatoknak tevékenységükben két fő elvnek kellett megfelelniük: az első a sebesültek és a betegek mielőbbi orvosi ellátása, állapotuk stabilizálása, szükség szerinti ápolásuk, elszállításuk a hátországban lévő gyógyintézetekbe, ahol alapos orvosi segélyben és kórházi ellátásban részesülhettek. Illetve a sebesülteknek és a betegeknek a hadszíntéren kívül, a hátországban nagy területen való szétosztása, hogy elkerüljék a különféle járványok kialakulását.(8.) Ezen elveken belül a katonaorvosi szolgálat is két körre oszlik, egyik a kisebbik, a már békében is begyakorolt része, a betegségekkel küzdő mindennapi egészségügyi szolgálat, a másik pedig a sebesültek ellátása.

A csapatok a fronton

A harcoló csapatok egészségügyi személyzete háború esetén az alábbiak szerint szerveződött:

  • A gyalogságnál századonként egy altiszt és négy gyalogos, mint sebesültvivő (műszeres, kötszeres táskákkal, 2 tábori hordággyal, 2 lábsínnel, 1 lámpással). Hegyi csapatoknál századonként nyolc sebesültvivő volt - nehezebb terepviszonyok miatti betegmozgatás okán. Zászlóaljanként egy parancsnok, a mellé segítségként beosztott személyek (egy lovasított segédtiszt, két orvos, két gyógyszolga az orvosi szerelékkel és 1 egészségügyi málhásállat, a zászlóalj törzseként). Ezred szinten egy ezredorvos főnök, aki koordinálja a feladatokat.
  • A lovasságnál századonként egy egészségügyi altiszt és két sebesültvivő huszár (felszerelésüket a szerszámos kocsi viszi). Ezred szinten egy ezredorvos főnök, aki koordinálja a feladatokat.
  • A tüzérségnél ütegenként egészségügyi altiszt és sebesültvivők, felszerelésük hasonló, mint a gyalogságnál.

Előre szanitécek!

Az ütközetben az ellátás folyamata meghatározott rend szerint alakult.

Az ellenséggel való első összeütközés alkalmával az egészségügyi személyzet közvetlenül a harccselekmények közelébe sietett. Itt csak a sebesültvivők dolgoztak. A békebeli kiképzett sebesültvivők már a háború első hónapjaiban elestek feladatuk ellátása közben, kis számukhoz viszonyítva nagyon nagy véres veszteséget szenvedtek, volt olyan ütközet, ahol egy nap 11 sebesültvivő halt meg illetve sebesült meg egy zászlóaljban. A csapatorvosnak kellett gondoskodnia a sebesültvivők pótlásáról. A harcok előrehaladtával a sebesültvivő segédszemélyzet folytonosan emberhiánnyal küzdött, az emberek nem akartak jelentkezni, mert nehéz és veszélyes munkájuk méltánylása terén állandóan lekicsinylő és hátrányos megítélésben részesültek. Ezért sokszor csak közvetlen parancs útján lehetett biztosítani a sebesültvivők létszámát. A 6 hetes egészségügyi képzés a hiány miatt lerövidült 3 hétre, a jól-rosszabbul kiképzett sebesültvivőkkel próbálták pótolni a veszteségeket.

A sebesültvivők segítői a kiképzett egészségügyi kutyák voltak.

A kutyák legfontosabb feladata a sebesültek felkutatása volt. Az emberi szem által nem látható rejtett helyeken (erdőben, magas vetésben, földmélyedésben, házak romjai között) fekvő sebesülteket megkeresték, és a személyzetet odavezették. A hadi alkalmazásban álló kutyák nem ugatással figyelmeztettek, hanem a sebesült valamely ruhadarabját, használati tárgyát odavitték a vezetőhöz. A mentés sikeréhez a sebesülteknek is megfelelően kellett viselkedniük, ezért a kutyákkal együttműködő viselkedésre napiparancsban hívták fel a figyelmet.

A kutyák másik feladata a sebesültszállítás volt. A tábori kórházhoz beosztott sebesültvivőtaliga-szakasz 3 taligából, 6 kutyából és egy egészségügyi altisztből állt. Az egészségügyi kutyát rendszerint vörös kereszttel ellátott zászlócskával jelölték, valamint felszerelték sebkötöző csomaggal és kulaccsal.

Sebesülés - elsősegély

A harctéren történt sebesülés esetén a sebesültnek az első segítséget a bajtársa jelenthette, aki a katonáknál rendszeresített sebkötöző csomag segítségével már a helyszínen el tudta látni valamilyen módon a sebesült katonatársát, addig, amíg a sebesültvivő járőr el nem szállította a segélyhelyre.

"Kiugrok a futóárokból és rohanok irtózatosan ordítva... Egyszer csak mintha egy tüzes vasat nyomtak volna belém a mellemen. Összeesem... És elkeseredetten kiáltok hátra a futóárokba... Gyurka, Gyurka megsebesültem, ne hagyj itt....két baka bevonszol az árokba...előkerül egy baka, és annak segítségével bekötözzük a sebet."(2.)

1909-től minden katonánál a zubbony bal alsó zsebének fércöltéssel elzárt részében egy ólomzárral lezárt, vízhatlan vászonburkolatú sebkötöző csomag (1906 M.) volt, melynek tartalma 1 db 4 méter hosszú és 6.5 cm széles pólya, 2 db (5 gramm) organtinos gyapotcsomó, 1 db biztosítótű. A rendszeresített sebkötöző csomagból állandó hiánnyal küzdöttek, tiszti jelentés szerint, a legénység részére kiosztásra került sebkötöző csomag másnapi ellenőrzésekor már hiány mutatkozott, mert elhasználták zsebkendőnek, fegyvertisztításra..

Egy zászlóalj a sok közül

Egy zászlóalj rendszeresített hadiállománya a háború kezdetekor 1160 fő volt.

A nagyváradi 37/IV-es zászlóalj segélyhelyének 1914. július 14.-től 1918. január 1.-ig (3 és fél év) sebesült ellátási adatai szerint: orvosi nyilvántartásba került a segélyhelyen összesen 7543 fő, orvosi kezelésben részesült a halottak és eltűntek (604 + 1222) levonása után összesen 5715 fő. Sebesültek száma (halottak, eltűntek és betegek levonása után) összesen 3976 fő. A segélyhelyen kezelésben részesültekből 1272 fő idegen csapatbeli sebsült volt.

A cs. és. k. 37/IV zlj. vesztesége (sebesült, halott eltűnt, beteg) összesen 6271 fő. A 6271 főnyi veszteséget tekintve elméletileg 7.8-szer kellet a három és fél év alatt a zászlóaljat újra és újra felállítani. Elgondolkodtató számok. Mennyi fájdalom és szenvedés, megnyomorított életek, csonka családok, ismeretlen sírhelyek. És ez csak egy zászlóalj személyi állománya.

Az alábbi adatok a fenti 3976 sebesültre értendőek minden esetben:

A sebesülés után az első sebkötés 2809 főnél 1 órán belül megtörtént, további 1065 fő esetén 12 órán belül, 79 főnél 24 órán belül, 24 főnél 24 órán túl történt az elsődleges sebellátás. A kötést felhelyezte maga a sebesült 390 alkalommal, 532 főnél bajtárs kötözte be, 2263 fő esetén sebesültvivő, 791 fő esetében orvos. Statisztika szerint a súlyos sebesültek 1 órán túl, de 12 órán belül megkapták a kötéseiket.

Itt egy kis kiemelés részemről: a négy századból álló zászlóaljnak összesen 36 (!) egészségügyi katonája volt, a sebesültvivők 2263 esetben nyújtottak elsősegélyt a harctéren! Hatalmas teljesítmény egy maréknyi egészségügyi téren épp hogy képzett embertől!

A dokumentált sebesülések formái-fajtái: fej-nyaklövés 845 fő, ebből szemlövés 58 esetben. Mellkaslövés 342 fő, ebből szívlövés 41 esetben, haslövés 214 főnél, felső végtaglövés 1413 fő, ebből törés 121 esetben, alsó végtaglövés 1162 fő, ebből törés 134 esetben. A háború elején sok volt a fejsérülés, a sisak bevezetése után 70-75 %-al csökkent a fejsérülések száma. A mellkaslövést mindenki könnyű sérülésnek tartotta, de a statisztika szerint a mellkassérülések 30-40 %-a (minden harmadik) halálos volt. A legrettegettebb a katonák között a haslövés volt, az operabilis haslövéses sérültek, amennyiben 4-6 órán belül műtőasztalra kerültek, 45-50%-a műtéttel menthető volt, ellenben akik a sebesülés után csak 6-12 órán belül juthattak műtétre, azoknak 94-96 %-a meghalt (elvérzés, shock, hashártyagyulladás). A háború folyamodványaként újfajta borzalmasnál borzalmasabb sérülésekkel kellett szembesülniük az orvosoknak, például a nyelv, arc és légcsősérülésekkel. Az ilyen jellegű sérüléseknél pár percen belül a vérzés és a fulladás végezhetett a sérülttel.

Mik okozták ezeket a sérüléseket? A kézifegyverektől 982 fő, kézigránáttól, aknától, gránáttól 1939 fő, srapnelltől 381 fő, szuronytól 17 fő, kardtól 1 fő, illetve kő, deszka, drót, és egyéb tárgyaktól 656 fő sebesült meg. Ami érdekességként megemlíthető más tanulmányok adatait is megtekintve, a közhiedelemmel ellentétben elenyészőnek tűnik a szálfegyverek (szurony, kard) által okozott sérülések száma.

A korabeli híradások és a későbbi leírások hősies szuronyrohamait tekintve a fenti esetben (dr. Kemény) 17+1 fő sérült ilyen harceszköztől az adott időszakban (3 és fél év), dr. Hanasiewicz Oszkár orvos ezredes (kórházparancsnok volt a háború alatt) visszaemlékezése szerint 12.000 ellátott sebesültből 7 fő szurony, 5 fő kardcsapás miatt sérült. Ezen sebesülések túlnyomó része a háború első hónapjaira esik (1914), illetve a sérülésbe még ellátás előtt belehalhattak, ezért nem nagy az ilyen jellegű sérültek száma.

A harcokban eltűntek túlnyomó része élve vagy halva az ellenség kezére került. Egy kisebb részük, mint "ismeretlen katona" halt hősi halált és került valahol tömeg- vagy egyes sírba, vagy maradt temetetlenül valamelyik eldugott szakadékba.

A későbbiekben a gránát, akna és tüzérségi tűz által sebesültek száma a meghatározó (az összes sérülés kb. 50%-a tüzérségi eredetű, illetve kevesebb lett a fejsérülés, a sisak rendszeresítése miatt), ez is mutatva azt a tényt, hogy a személyes küzdelmet (mozgó háború) a gépek-távolból gyilkolás (állóháború) borzalmai váltották fel.

A sebesülés, a megbecsülés és segítségnyújtás látható jelei

A katonai egészségügy szegmense falerisztikailag jelvényekkel, kitüntetésekkel, plakettekkel gazdagon reprezentált terület, ezért bemutatása nélkül nem lenne teljes ezen írás. A hadikórházak, helyőrségi kórházak, tábori kórházak és mozgó tartalékkórházak, illetve a hadosztályok egészségügyi intézetei közül több is megrendelte a maga jelvényét. A jelvények leggyakoribb jelképe az egyenlő szárú vöröskereszt, két legfőbb motívuma pedig a sebesültek szállítása és ápolása volt.

Jellegzetes jelvénytéma a hordágyon vagy kórházi ágyon fekvő sebesült fölé hajoló ápolónő alakja. A sebesültek szállításának különböző módozatait, eszközeit is megismerhetjük a jelvényekről, például a kórházvonat, dunai kórházhajó illetve sebesültszállító lovas fogat képe is megjelenik a jelvényeken. Egyes kitűzőket a csapattestek segélyalapjai hozták forgalomba az alakulat rokkantjainak megsegítésére. Ezen jelvények létrehozásának nem titkolt célja az volt, hogy a társadalom tagjai számára nyilvánvalóvá váljon, hogy a "csapat", az ezred, nem hagyja magára a harctéri szolgálatra alkalmatlanná vált bajtársat, ezzel erősítve a "sprite de corps"-ot, a csapatszellemet, bajtársiasságot.

A háború előrehaladtával a katonák mind gyakrabban sebesültek meg, ezért megfogalmazódott egy olyan jelvény tervének gondolata, amivel jelezni tudták a sebesült katonák a katonatársak és civilek felé azt a tényt, hogy megsebesültek, és vérüket hullajtották a hazáért, ezért méltán számíthatnak a társadalom megbecsülésére.

Ezen jelvényeknek két sorozata ismert, mindkét típuson szám illetve vörös harántcsík utalt arra, hogy viselője hányszor sebesült meg a háború során. A cinkötvözetből préselt változaton a csíkok szürke fémalapra festve, a zománcozott bronzjelvényeken fehér mezőben jelennek meg, "VERWUNDET-SEBESÜLT" felirattal együtt. A sebesülési jelvények tábori sapkán történő viselését 1917 tavaszán, rendeleti úton engedélyezték.

A frontszolgálatnak nem csak a hadikitüntetések, vitézségi érmek, hanem a sebesülés voltát jelző látható jelvények is a fokmérői voltak. Ezen jelvények utódjának tekinthető az 1917. augusztus 12.-én államilag alapított Sebesültek Érme, melynek szalagján a jelvényekhez hasonlóan vörös csíkok jelezték a sebesülések számát. Az első adományozásokra csak 1918-ban került sor, ezért a kitüntetésen ez az évszám szerepel. Jellegénél fogva igazi tömegkitüntetés volt. A háború után alapított Hadirokkant Jelvényt először ennek a kitüntetésnek a szalagján viselték.

Fontos megemlíteni a Vöröskereszt kitüntetéseit, jelvényeit is.

A Nemzetközi Vöröskereszt megalapításának 50. évfordulója alkalmából 1914. augusztus 17.-én I. Ferenc József kitüntetést alapított, mely sajnálatos módon összefüggött a kitört világháborúval is. A Vöröskereszt Díszjelvények sora hasonlít egy katonai vagy polgári érdemrendhez, négy magasabb fokozat (Éredemcsillag, I. osztály, Tisztikereszt, II. osztály, melyek alakja egy zománcozott, szélesedő szárú latin kereszt, u.n. Rupert típusú kereszt) és két érdemérem (Ezüst és Bronz) tartozik hozzá. Hivatalos neve: Kitüntetés Vöröskereszt Érdemekért. A szervezet fővédnöke Ferenc Salvator főherceg volt. Az Érdemcsillagot és az I. osztályú keresztet Ferenc József, az alacsonyabb fokozatokat Ferenc Salvator nevében adományozták. A kitüntetés két kategóriára oszlott, az egyik az úgynevezett "békeadományozás", ami a hadidíszítmény nélküli jelvényeket jelentette. Ezeket a Vöröskereszt céljaira befizetett, meghatározott nagyságú adománnyal lehetett elnyerni.

Ezek a tarifák a következőek voltak:

  • Érdemcsillag: 1500 korona
  • I.osztályú Díszjelvény: 500 korona
  • II.osztályú Díszjelvény: 100 korona
  • Ezüst Díszérem: 20 korona
  • Bronz Díszérem: 10 korona

A Tisztikeresztet csak hadiékítménnyel adományozták. A másik kategóriában a hadidíszítményes jelvények tartoztak, melyeket a háború alatt a Vöröskereszt céljainak megfelelő tevékenységért elméletben térítésmentesen adományoztak, természetesen befizetett adomány nélkül ezen kitüntetéseket sem postázták, csak a befizetés után. Magasabb fokozat elnyerése esetén az alacsonyabbakat le kellett tenni, viszont a "béke" és "hadidíszítményes" jelvények együtt viselhetőek voltak. Háromszög szalagon és női csokorszalagon is adományozták.

Kiállítás részlet
Kiállítás részlet

A segítségnyújtáshoz szorosan hozzátartozó jótékonysági segélyszervezeteket is meg kell említenünk, ezek között kiemelve az 1914-ben létrejött Auguszta-Alapot, a Szurmay Alapot, illetve a m. kir. Honvédelmi Minisztérium Hadsegélyező Hivatalát és osztrák párját, a cs. és kir. Hadügyminisztérium által működtetett Kriegsfürsorgeamt-ot. Ezen szervezetek különböző jelvények, plakettek segítségével a jótékonyság eszközeinek használta fel a kiadott jelvényeit, melyek megvásárlásából az összegyűlt pénzösszegeket a hadirokkantak, hadiárvák és özvegyek megsegítésére használták fel.

Például egy ilyen jelvény volt a Nemzeti Áldozat Jelvénye.

2 koronáért lehetett megvásárolni a Nemzeti Áldozat Jelvényét, továbbá a szobrot ábrázoló képeslapok árából is 10, esetenként 20 fillér a Nemzeti Áldozatkészség Szobor végrehajtó bizottságot illette meg. A hadsereg-főparancsnoksági körlevél is buzdította a katonákat a jelvény vásárlására, viselésére. (K.u.K. Armee-Oberkommando. Pers. Nr. 6596. 1916. március 30.) Dokumentumok szerint 2 év alatt 450.000 korona volt a bevétel, amelyen az Auguszta Alap és a Hadsegélyező Hivatal fele-fele arányban osztozott meg. A befolyt összeget a hadirokkantak, valamint a hadiárvák és özvegyek támogatására fordították. 

A fennmaradt érmek, jelvények, plakettek jelentős száma arra vall, hogy az iparművészetnek ezt az ágát jelentős művészek (Arnold Hartig, Heinrich Kautsch, Ligeti Miklós, Rudolf Marschall, Székely Károly) népszerűsítették, továbbá jól hasznosítható eszközei voltak a háborús propagandának és jótékonykodási akcióknak, így lettek tömegcikké a népszerű művészek munkái.

Az alakulat- és emlékjelvényeket, jótékonysági jelvényeket a katonák nem csak viselték, de gyűjtésük is hamarosan megindult, a fronton és a hátországban egyaránt. Voltak katonák, akik kifejezetten gyűjtemény létrehozása miatt kezdték összegyűjteni az egyre sokasodó jelvényeket, hasonló gyűjtést nem csak személyek, hanem alakulatok is kezdtek.

A gyűjtők tájékoztatására a jelvények megjelenéséről a numizmatikai szaksajtó rendszeresen tájékoztatott a háború folyamán. A gyűjtői lelkesedést nem csak az motiválhatta, hogy a jelvények többnyire csekély anyagi ráfordítással beszerezhetőek voltak, hanem az a tudat, hogy a történelmi események részeseivé tették tulajdonosukat.

Segélyhely

Minden ütközetcsoportnál, a harcvonaltól számított 1 km belül a sebesültek ellátására egy vagy több segélyhelyet állítottak fel. Fontos szempontként szem előtt tartva azt, hogy ezen segélyhelyek a harcvonalról is, és a hátrább fekvő területekről is könnyen megközelíthető legyen. Itt történt a sérültek osztályozása, az úgynevezett "triage"(3.). A zászlóaljaknál - mint a legkisebb önálló egységnél - adódik a sebesültek szinte 99 %-a. Az orvosi szolgálat ágait itt a segélyhelyek képviselik. Itt dolgozik a harcoló csapathoz beosztott orvos.

" Tizennégyben volt, olyan hiány volt az orvosokban az egész fronton, hogy én voltam a hilfplatz parancsnoka medikus létemre. Közvetlen a vonal mögött voltunk és az nem szó állapotomra, hogy fásultság, azzal a szenvedéssel szemben, amiben turkálnom kellett. Harcok voltak nap-nap mellett, hóban, csikorgóban, a sebesültek, betegek valóságos ostromot intéztek a segélyhely ellen. Nem vért, de fagytól rohadt tagokat láttam százával, lábakat, amikről a bakanccsal a húst is lehúztuk, csontig." (4.)

A segélyhely elsődleges feladata az első orvosi ellátás nyújtása illetve a sérült szállítható állapotba hozása volt, a könnyű sérültek ellátás után lehetőleg azonnal vissza tudtak kapcsolódni a harcba, a súlyosabb sérülteket pedig visszaszállították a hadosztály egészségügyi intézetébe (harctértől 2-3 km). A sebesültnek el is kellett jutnia a segélyhelyre, "saját lábán" érkezett 2793 fő, és 1183 esetben hordágyon, sátorlapon, pokrócon vitték be a sebesültvivők. A kötést 791 fő esetében orvos helyezte fel a segélyhelyen, ez a szám kevésnek tűnhet, de ne felejtsük el, hogy a sebesültnek elviekben bekötözve kellene a segélyhelyre kerülnie. Ezt a számot a terepen hosszan kiterült zászlóalj elhelyezkedése magyarázza, - nagyjából a középmagasságban elhelyezkedő segélyhellyel - miszerint a bajtársak amilyen gyorsan csak lehet, bekísérték a sérültet a segélyhelyre. 1 órán belül 1473 fő, 12 órán belül 2357 fő, 24 órán belül 117 fő, 24 órán túl 29 fő jutott el a segélyhelyre, azok, akik megkapták a tulajdonképpeni elsősegélyt, milyen késedelmesen tudtak eljutni a segélyhelyre, majd onnan a kötözőhelyre, vagy a kórházba a későbbiekben.

Kötözőhely, útban a kórház felé

A kötözőhely egy tábori kötöző- és műtőhelyiség volt, ahol a súlyos sebesültek állapotát stabilizálták, így előkészítve őket a további szállításra.

A kötözőhely három csoportból állt:

  • A sebesültek először az átvevő csoporthoz kerültek. Innen az ellátott és sebészi beavatkozást nem igénylő sebesülteket ideiglenes ápolásra az elhelyező csoporthoz szállították.
  • Azokat a sebesülteket, akiknek azonnali életmentő műtétre volt szüksége, a sebész csoport látta el.
  • A sebesülteket ellátás után vagy az előrevont tábori kórházakban (5.) vagy a tábori gyengélkedőházakban (6.) helyezték el.

A beteg tovaszállítást és a betegelosztást a hadsereg hadtápparancsnokságának a harctér közelébe kirendelt egészségügyi főnöke irányította. Érdekesnek találom, hogy az orvosok háború utáni tanulmányaiban egyöntetűen arra a véleményre jutottak, hogy bármennyire pozitívan is értékelik a hivatásos és önkéntes ápolónők elengedhetetlen munkáját a sebesültek-betegek ellátásában, személyüket az első vonalbeli ellátásnál nem kívánatosnak tartották, katonai és fegyelmi okok miatt.

A sebesültek, betegek szállítását általában (körülményektől, lehetőségektől függően) országos járművekkel (parasztszekér), vonattal, tehergépkocsikkal végezték. A célállomás valamely hátországi egészségügyi intézmény volt (7.).

A kórházak, intézetek

Hadosztály-egészségügyi intézetek

Minden hadosztály mozgósításkor egy hadosztály egészségügyi intézetet is felállított, amely a már említett segélyhelyből, kötözőhelyből és mozgó ápoldából állt. A hadosztály e.ü. intézeteket az illető hadosztály folyószámával jelölték. A hadosztály-egészségügyi intézetek közvetlenül a hadosztály parancsnokságok alárendeltségében dolgoztak. Az e.ü. szolgálatot a hadosztály orvosfőnöke felügyelte. Az intézetek irányítását egy ezredorvos végezte. Minden intézet kötelékében működött egy tábori betegszállító oszlop is, amely egy főorvos vezetése alatt állt.

Tábori kórházak

A tábori kórházak általában mozgó intézetekként működtek. A tábori kórházak követték a hadsereg mozgását, és csak szükség esetén, az arcvonal mögött 10-15 km-re települtek, az erre megfelelő célú épületekben. Kötelékébe tartozott egy tábori e.ü. osztag és egy tábori gyógyszertár is. A kórházat külön erre a célra tervezett országos járművek szállították. Felállítása több órát vett igénybe. Egy tábori kórház 600 beteg egyidejű fogadására volt képes.

Tartalékkórházak

A tartalékkórházak a hadsereget követő tábori kórházak felváltására a hadszíntéren szerveződtek. A háború folyamán két típusa létezett. Az állandó tartalékkórházakat a hadszíntéren kívül állították fel. Jogállásuk a helyőrségi kórházakéval volt azonos. A mozgó tartalékkórházak közigazgatási tekintetben önálló intézetek voltak, és a tábori kórházakkal azonos szolgálati hatáskörrel bírtak. Kötelékükbe egy-egy tartalék gyógyszertár is tartozott. A tartalékkórházak telepítését az illető hadsereg parancsnoksága határozta el, illetve ellátását is e parancsnokság végezte.

Tábori gyengélkedőházak

A tábori gyengélkedők a hadszíntéren vagy annak közelében létesültek, és a könnyű sebesültek, illetve betegek ellátására és gyógyulására szolgáltak. Felállításuk helyéről az adott hadsereg parancsnokság rendelkezett, ami általában vasút- vagy hajóállomások mellett történt, hogy a betegek és sebesültek esetleges hátországba szállítása gyors és biztonságos legyen. A gyengélkedőház parancsnoka egy ezredorvos volt.

Betegnyugvó állomások

A betegnyugvó állomásokat a sebesült- és betegszállító vasútvonalak mentén létesítették egy főorvos irányítása alatt. A betegnyugvó állomásokat annak a településnek a nevével jelölték, amelynek a vasútállomásán a betegnyugvó működött. Amennyiben egy vasútállomáson több betegnyugvó is tevékenykedett, úgy ezek sorszámmal különültek el egymástól.

Egyéb intézmények

A nem szállítható súlyos betegek átvételét a tábori kórházakból visszamaradó mozgó tartalékkórházak biztosították. A fertőző betegségben szenvedőket a járványkórházakban helyezték el. A kórházak és intézetek terén nagyszámú és változatos jelvényekkel, kitűzőkkel találkozhatunk, az egyszerű kivitelezésűektől a csodásan zománcozott darabokig.

Háború esetén felszerelendő vasúti egészségügyi vonatok

Kórházvonatok

A sebesülteket a tábori kórházakból sebesültszállító kocsikon vagy egyéb, e célra rendszeresített járműveken szállították a hátországba. A sebesültek és betegek hátországba való juttatásának ezen időben leggyorsabb módja a vasúti szállítás volt. A kórházvonatok jelölése folyószámokkal történt. A kórházvonatok rendeltetése volt, hogy a súlyos sebesülteket kórházi ellátás mellett eljuttassák a hadsereg körletéből közvetlenül a betegszétosztási terület állandó egészségügyi intézeteibe. Személyzetük 3 orvosból és 34 fő legénységből állt, akik a segédszemélyzetet alkották. A kórházvonat parancsnoka egy ezredorvos volt. Egy 52 tengelyes (200 tonna) kórházvonat általában 18 betegszállító és 7 kiszolgáló kocsiból tevődött össze. Minden kocsiban 8 beteget helyeztek el, tehát összesen 144 beteg számára volt férőhely. A kórházvonatok felszerelése a közös Hadügyminisztérium rendeletére történt, a háború alatt 33 kórházvonatot szereltek fel, 18 az osztrák államvasút és 15 a MÁV szereldéiből került ki. 1914 októberétől az összes kórházvonatot a cs. és kir. Központi Szállításvezetőség irányítása alá helyezték.

Sebesültszállító vonat
Sebesültszállító vonat

Betegszállító vonatok

A betegszállító vonatok olyan utazó tábori e.ü. intézetek voltak, amelyek rendeltetése a könnyű és az olyan súlyos betegek szállítása, akik szállítás közben nem igényelnek feltétlenül kórházszintű ellátást. A közös Hadügyminisztérium rendeletére és költségvetéséből 32, e célra berendezett vonatot szereltek fel. Külön folyószámos megjelölést csak az állandó betegszállító vonatok kaptak. A szabályos 50 tengelyes állandó betegszállító vonat 64 fekvő és 300 ülő beteg számára berendezett, összesen 25 kocsiból álló szerelvény volt. A vonat személyzete egy katonaorvosból (mint parancsnokból), illetve akkora segédszemélyzetből állt, hogy lehetőleg minden három betegre jusson egy ápoló. A betegszállító vonatokat szintén a cs. és kir. Központi Szállításvezetőség irányítása alá helyezték.

Egy különleges vonat

Meg kell említenem egy hazai érdekességet, ez pedig a 41. számú Auguszta mentővonat, amit a Budapesti Önkéntes Mentőegylet állított üzembe. 1915. február 14.-én kezdte meg működését a közös hadseregben, frontszolgálata 1918. október 31.-ig tartott. A vonat eleinte a fővárosba szállította a harcterekhez közeli báziskórházakból a sérülteket, később már a frontvonalak között közlekedett. Nem csak Magyarországra és Ausztriába, hanem a Német Birodalom távoli városaiba is szállított sérülteket, arra is volt példa, hogy pótkocsi hozzákapcsolása után egyszerre 800 sérültet is szállított. Ezen mentővonat különlegessége abban rejlett, hogy a betegszállításon kívül egyszerre tudott elsősegélynyújtást és műszaki mentést is végezni. Parancsnokai a mentőegyesület (BÖME) főorvosai közül kerültek ki. A 264 m hosszú vonaton kürtjel adta a személyzet tudtára, ha az őrszemek sérültet vagy káreseményt észleltek. A 2-es, 12-es és 22-es kocsikban kéthangú kürt jelezte a riadót, így értesülhetett az állomány a rendkívüli eseményről. A személyzet 2 tisztből és 34 fő személyzetből állt. A vonaton folyamatosan egy e.ü. altisztből és két legényből álló mentőegység volt szolgálatban. A mentőegységet minden esetben orvos vezette. A riadó után a személyzet a parancsnoki kocsi előtt sorakozott. Felszerelésük egy nagy mentőtáskából, tábori hordágyból és takarókból állt. Számolva a műszaki mentéskor keletkező esetleges személyi sérülésekkel, a mentőegység műszaki mentéskor is kivonult.

Az Auguszta kórházvonat felavatása
Az Auguszta kórházvonat felavatása

A vonat műszaki mentőszemélyzete a kor valamennyi technikai, műszaki felszerelését alkalmazta. Tevékenységük a sínpálya közelében lévő katasztrófák felszámolásából, romok alóli kimentésből, égő vonatok és a pályatestre zuhant sziklák, kidőlt fák eltávolításából állt. A műszaki mentőegységet két tiszt vezette, feladatuk a munka koordinálása volt, a szolgálatvezető őrmester a tisztektől kapott utasítást továbbította a legénység felé. Egyes egységeik lapáttal tűzoltást és romeltakarítást, mások csákánnyal bontó munkálatokat végeztek. Kimentést végző egységeik kézi fűrésszel, bontó fejszével, emelőrúddal, létrával és mentőkötelekkel voltak felszerelve. A tűzoltást túlnyomásos tűzoltógépekkel végezték. A vonat a kőbányai pályaudvaron fejezte be pályafutását, a parancsnok itt adta át a MÁV-nak. Az Auguszta mentővonat három éves működése alatt 69.763 sérültet szállított. A magyarországi mentéstörténelem egyik kiemelkedő alakja, Kovách Aladár, a BÖME második orvos igazgatója, a világháborús helyzet diktálta kényszernek megfelelve, az Auguszta mentővonaton elsőként valósította meg a betegszállítás, elsősegélynyújtás és műszaki mentés együttes formáját.

A világháború folyamán összesen 7-8 millió sebesültet, beteget szállítottak ezen vonatok a harctérről a mögöttes országrészbe, az ilyen nagyságú feladatot természetesen nem mehetett zökkenőmentesen ellátni. Egy szerelvény fertőtlenítése, takarítása, újbóli feltöltése általában 48 órát vett igénybe, de ezen tempó és a nehézségek mellet is elmondható, hogy a vonatszemélyzetek tagjai a világháborúban hihetetlen nagy munkát végeztek.

Utógondozás

A kórházakba került katonák előtt a háború alatt nem sok jóval kecsegtető út állt. Kilátásaik nem voltak túl kedvezőek. Nem az ellátás miatt.

Gyógyulás esetén, amennyiben nem volt maradandó a sérülésük, hamarosan ismét a harctéren találhatták magukat, és ismét a halál mezsgyéjén járva próbálták meg túlélni az acélvihart. Aki nem volt olyan szerencsés, hogy maradandó károsodás nélkül gyógyuljon, vagy valamely testrészét veszítette a harcok következtében, leszerelték, kevés járandósággal útjára bocsájtotta a hadigépezet, szerencsésebb esetben utógondozó intézménybe került, ahol megpróbálták visszavezetni a hétköznapi, háború nélküli életbe, ám nagyon sok esetben a háború sérültjei az utcára kerültek, kéregető, alamizsnáért könyörgő megnyomorodott, összetört emberi roncsokként. Csak az emberek és a társadalom összefogásra, megbecsülésre számíthattak.

A hátországba visszakerült betegek és sérültek a háborút eddig távolból szemlélők életébe is behozták a háború borzalmait, megcsonkított emberek, nyomorékok, életük végéig betegségek, járványok nyomát magukon viselő emberek lepték el a hátországi élet, mindennapjait. A hadiözvegyek és a hadiárvák név nélküli, már-már arctalan tömegeiről nem is beszélve. Jóformán nem volt család, ahol ne gyászoltak volna, ne vártak volna haza apát, fiút a távoli bizonytalan hadifogságból, vagy ne lett volna olyan életben maradt férfitagja a családnak, aki a harcok sebeit, hegeit viseli magán. A lappangó mentális sérülések gyógyításának felszínét még csak kapargatta az orvostudomány. Ha testben nem is, de lelkileg sérült volt minden katona, aki hazakerült, akkor is, ha a repeszek megkímélték.

"Agyukat a holtak összezilálták, gyilkosságok szemtanúi fejében az emlékezet ujjai matatnak.."

Bár a világháború veteránjai gyakran felemlegették a kedves bajtársakkal töltött időt, a lövészárkok túlélői életüknek erre a szakaszára úgy emlékeztek, mint akik megtapasztalták a földi poklot. Azok, akik lélekőrlő tapasztalatokra tettek szert a harcokban, nemigen kerülnek be a hadtörténet évkönyveibe... A szörnyűségek múltával, a világégés után a kiérdemesült hadfiak büszkén és méltósággal viselték a harcok alatt kiérdemelt érmeiket, kitüntetéseiket, jelvényeiket, látható jeleként a "nagy időknek", viselésük által tovább éltetve a lövészárkok bajtársiasságát az összeomlott, majd újra felépítendő világukban.

Összegzés

A világháború minden szörnyűsége ellenére is hihetetlen befolyással volt a tudományra. A technika és az orvostudomány terén történt háborús találmányok és felfedezések egyszerre szolgálták a pusztítást és az emberi élet védelmét. Az orvostudomány egyes szakterületein hihetetlen fejlődés következett be (sebészet és plasztikai sebészet (9.) ). Új készítmények, módszerek fejlődtek ki (tetanusz szérum, vérátömlesztés, gázsérültek kezelése, pszichiátriai betegek kezelése, fertőzések leküzdése (10.) ).

A háborúk nem csak országokat, szövetségeket állítottak egymással szemben, hanem az orvostudományt is. A hadviselőállamok egymás előtt éppúgy titokban tartották az általuk felfedezett gyógyszerek összeállítását, mint az új orvosi eljárásokat. Az katonai egészségügyi szolgálat mind békeidőben, mind a háború alatt a legnagyobb tudással tette a dolgát, hihetetlen fejlődésen ment keresztül, sokszor erejüket meghaladó feladatoknak tett eleget, ezzel is segítve a háború utáni világ fejlődését.

Senki sem gondolta, hogy a megszerzett tudásra, ismeretekre hamarosan ismét szükség lesz......

Öszeállította: Á I

Idézetek, kiegészítő információk

(1.) Ausztria és Magyarország hadserege, írta Pilch Jenő honvédőrnagy

(2.) Tevan Alapítvány, Budapest, 2012, Tevan Rezső katonatiszt első világháborús naplója, 86. oldal

1915 tavaszán a Gyorssegély - Auguszta Alap és a Hadsegélyező Hivatal létrehozta a Nemzeti Áldozatkészség Szobor végrehajtó bizottságot.Céljuk egy olyan fából készült szoborfelállítása volt, amelyre egy meghatározott pénzösszeg ellenében fémlemezkéket szögelhettek az adományozók. A szobor elkészítésére Sidló Ferenc szobrászművészt kérték fel. A Nemzeti Áldozatkészség Szobrát 1915. szeptember 12.-én avatták fel a Deák téren, az Anker Biztosító társaság székháza előtt. Az avatáson maga a miniszterelnök, Tisza István is jelen volt, az ünnepi beszédet Csermoch János, Magyarország hercegprímása tartotta. A szobor feltűnően hasonlít Andrea Veroccio Velencében található alkotásához, Don Colleoni zsoldosvezér lovas szobrához.A szobor fából készült, amelyre néhány korona ellenében egy fémlemezt szögelhettek az adományozók. Az adományozásról emléklapot is kaptak, amelyen feltüntették, hogy pontosan hová illesztették fel a lemezt, amelybe sokan a nevüket is bele üttették.

(3.) "Triage" (hármas osztályozás): a fogalmat Napóleon katonai sebészei vezették be (egyik híres orvos Dominique Jean Larrey-hez fűződik az elv ötlete), lényege, az adott szituációban (ütközet után rengeteg sebesült) a sérültek és az ellátók közötti nagy aránytalanság miatt (sok sérült - kevés ellátó) osztályozni kell a sérülteket. Az első csoportba azok kerültek, akik az orvosi kezelés ellenére is meghaltak volna (velük nem foglalkoztak - menthetetlen), a második csoport, akik az orvosi kezelés nélkül is életben maradnak (könnyű sérültek), a harmadik csoportba azok a sérültek kerültek, akik orvosi kezelés nélkül meghalnának, de a gyors beavatkozásnak köszönhetően életben maradnak (menthetőek). Ez az osztályozási elv segítette az orvosi eszközök igazságos elosztását.

(4.) Tersánszky J. Jenő, Az utolsó kívánság..., megjelent Délibáb, 1933. 4. szám

(5.) Tábori kórház: 200 beteg vagy sebesült számára berendezett olyan intézet, amelyben az emberek kórházszerű gondosabb ápolásban részesülhetnek

(6.) Tábori gyengélkedőház: 500 könnyebben sebesült katona vagy beteg ápolására szolgáló egészségügyi intézet

(7.) Bővebben itt: Kiss Gábor - Honvéd, valamint császári és királyi egészségügyi intézmények az első világháború idején, 2006

(8.)A hadra kelt seregnél előforduló leggyakoribb halálokok:

I. Hadi sérülések: Az esetek nagy részében a lőfegyverek által előidézett sebesülések széles skálája dominál (lőtt sebek), de előfordulnak a közelharcra jellemző, hidegfegyverekkel előidézett, szúrt sebesülések is. A mély sebekbe a talajból tetanuszbaktériumok kerülhetnek, melyek toxinjaikkal merevgörcsöt (tetanuszt) idéznek elő. A betegség előidézőjét már 1885-ben megismerték, de a hatásos gyógyszert - ellenmérget - csak az I. világháború után, 1923-ban fedezték fel.

II. Fertőző, ragályos betegségek: A túlzsúfoltság, rossz köztisztasági viszonyok között, valamint a katonák leromlott általános állapota, alultápláltsága és az utóbbi miatt jelentkező csökkent ellenállóképessége következtében főként hadifogolytáborokban, de a fronton is tömegesen jelentkeztek a különféle fertőző betegségek (gümőkór, kiütéses tífusz, spanyolnátha).

a) Háborús tuberkulózis (gümőkór). - A szervezetben rejtőző gümős folyamatok fellobbanása vagy súlyosbodása a háborús ártalmak következtében. A kor jellemző betegsége, rendkívül sokféle megjelenési formája volt ismert - leggyakoribb a tüdővész vagy tüdőgümőkór. A tüdővész szövődményeként súlyosabb formák is jelentkezhettek: gümőkóros agyhártyalob és agykéreglob (-gyulladás), gége-, has- és bélgümőkór. A betegség előidézője ismert volt, de hatásos gyógyszerrel nem rendelkeztek ellene.

b) Kiütéses tífusz (Typhus exanthematicus). - A Rickettsia prowazeki által terjesztett, súlyos, akut fertőző betegség. A kórokozókat a tetvek viszik át a betegből az egészséges szervezetbe. A háborúkat kísérő betegség, a nagy járványokat megemlítik a hadtörténészek is, pl. az I. világháború során a szerbiai hadszíntéren és a hadifogolytáborokban jelentkezőt. Megjelenése kapcsolatba hozható a hadifogolytáborokban és a fronton harcoló csapatoknál előforduló tetvességgel. A betegség előidézőjét már 1910-től ismerték, de a terápiás lehetőségeket nem. Mint hatásos megelőző intézkedés szóba jöhetett a tábori gőzmosodák és fürdők alkalmazása, melyekkel sajnos a harcoló hadseregek csak csekély számban rendelkeztek.A betegség leküzdésében az 1941-ben felfedezett DDT mint tetvetlenítésre alkalmas vegyi anyag hozott átütő sikert.

c) Spanyolnátha - Vírusok (myxovirusok) által okozott betegség. Az 1918-ban és 1920-ban tomboló járványban 500 millió ember betegedett és 20 millió halt meg (influenza, náthaláz).

d) Malária vagy mocsárláz. - Parazitás betegség, melyet a szúnyogok terjesztenek. Endémiás betegség, megjelenése területhez kötődik. Már Hippokratész is megemlíti. A kinin gyógyító hatása 1820-tól ismert.

e) Hastífusz. - Előidézője a Salmonella typhi. Ivóvízzel vagy táplálékkal terjedő, heveny, ragályos betegség. A "piszkos kezek" betegsége, ott jelentkezik, ahol megoldatlan az ivóvízellátás vagy a szennyvíz elvezetése, illetve rosszak a higiéniás körülmények. A betegség kórokozója már 1880-ban ismert volt, de a betegség gyógyításában csak az 1948-ban felfedezett gyógyszer hozott áttörést.

f) Kolera. - A Vibrio cholerae által okozott, hasmenéssel, hányással, kiszáradással járó, súlyos fertőző betegség. Ivóvízzel vagy táplálékkal terjed, a "piszkos kezek" betegsége, rossz higiéniás körülmények segítik elő megjelenését. A betegség kórokozóját 1883-ban fedezték fel.

III. Alultápláltság, kimerültség következtében jelentkező betegségek: A halál fő okaiként jelentkezhetnek a hadifáradalmak, az általános kimerültség, a megfagyás, a meghűlés, a vízkór, a szívbillentyű-elégtelenség mint a háborús helyzetben fellépő stresszhelyzet, szorongás, fizikai és pszichikai leépülés következményei. Ugyanakkor a már felsorolt betegségcsoportoknál ugyanezek a tényezők is jelen vannak mint másodlagos kórokok.

IV. Olyan betegségek, melyek megjelenése nem hozható kapcsolatba a háborús helyzettel.

(9.) Márványos Krisztián - A plasztikai sebészet rövid története: Az első világháborúban már tömegesen alkalmaztak plasztikai beavatkozásokat a háborús sérülteken, ebből a szempontból két személyt kell megemlíteni. Harold Gillies az arcon végzett helyreállítási lehetőségekre fókuszált, ugyanis ekkor a megtorzult emberek túlélését, a társadalmi elvárások miatt, egyedül az egész életen át tartó maszk viselése jellemezte.

(10.) Kiss Gábor - Fertőzéses megbetegedések az osztrák-magyar hadseregben az I. világháború idején,2012: "....az első világháborút megelőző háborúk, hadjáratok embervesztesége sokkal inkább a hadakozás nyomán fellépett járványok, mint a fegyverek rovására írható...A világháború során a Monarchia katonaorvosai gyakorlatilag a korábbi évszázadokból ismert valamennyi fertőző betegséggel találkoztak - a pestis kivételével..."

Wilfred Owen: Lelki esetek

Az illusztrációhoz bemutatott képek saját gyűjteményből.

Források

  • Regiment III. évf. 2007/1 - Kiss Gábor: Sebesültvivők évadja
  • Petit Real Könyvkiadó, Budapest,2005: Boldogtalan hadiidők... 1914-1918
  • Officina Nova, Budapest, 1993: A medicina krónikája
  • Plavecz Tibor: Magyar honvéd és katonaorvosok tapasztalatai az első világháborúban
  • Dr. Kemény Gyula: Önálló zászlóalj segélyhelye világháborúban
  • Süli Attila: Kutyák az I. Világháborúban
  • Sérültek ellátása az I. Világháborúban cikk, internet, ismeretlen szerző
  • Bodrogi-Molnár-Zeidler: Nagy Magyar Kitüntetéskönyv
  • Sallay Gergely Pál: Mindent a hazáért!
  • Hermann-Szanyi: "Csak előre, édes fiam..."
  • Debrődi Gábor: Vasúti mentés az első világháborúban